Házasságra készültök?

Vár benneteket a Jegyes Hétvége!

Készen álltok életetek legnagyobb kalandjára?

Szeretnétek alaposan felkészülni életetek legmeghatározóbb döntésére? 

Szeretnétek elmélyíteni a kapcsolatotokat?

Ha egyházi házasságkötésben gondolkodtok, Jegyes Hétvégéink segítenek nektek felkészülni a nagy napra. És azokra a közös napokra, hetekre, hónapokra sőt évekre, ami majd azután következik.

Mi a Jegyes Hétvége?

A Jegyes Hétvége a Házas Hétvége katolikus lelkiségi mozgalom (Worldwide Marriage Encounter) egyik programja, melyet a házasságra készülő pároknak tart a mozgalomhoz tartozó két házaspár és egy pap.

A Jegyes Hétvége péntek délután kezdődik és vasárnap délután ér véget. Intenzív felkészülési program, amely elsősorban a kettőtök közötti kapcsolat elmélyítését segíti elő sok minőségi idő lehetőségével. 

A hétvége során 13 olyan témát veszünk végig, amely segítséget nyújt az életre szóló elköteleződésben. A vezérfonalat a nemzetközi WWME alkotta meg, de az elhangzó tanúságtételek a házaspár és pap által alkotott team saját életéből fakadnak.

Kik tartják?

A Jegyes Hétvégét egy római katolikus pap és két hosszú ideje szentségi házasságban élő pár tartja. Mindannyian a magyar Házas Hétvége Lelkiségi Mozgalom elkötelezett tagjai, hitüket gyakorló keresztény emberek.

A teamtől távol áll, hogy biztos recepteket osszon meg veletek arról, hogyan éljétek meg házasságotokat. Saját életük példáin keresztül nyerhettek betekintést az Isten szentségét tükröző szentségi életük (házasság, papi rend) rejtelmeibe és kihívásaiba. Nincsenek tabuk, kérdezni pedig lehet.

Mások mit mondanak rólunk?

Andi és Tibor, Szegedről

Különösen azok számára szerettünk volna tanúságot tenni, akik aggódnak vagy idegeskednek a program miatt. Nincs mitől tartanotok! Őszintén szólva, a mi hétvégénk rendszerint örömteli és meghitt volt. Mély és személyes. A program során találkozhattunk néhány kedves emberrel, és elsősorban sokat tanulhatunk önmagunkról. Nem kellett attól tartanunk, hogy valamit rosszul csinálunk; minket sem méricskéltek, és nem volt megfelelési kényszer. Sok közös vonás van bennünk. A hétvégén abban erősödtünk meg, arra kaptunk meghívást, kapcsolatunk iránti elkötelezettséget elmélyítsük, és az esküvőnk felé való első lépéseket megtegyük. A hétvége arra ösztönöz minden résztvevőt, hogy részletesen beszéljünk olyan témákról, amelyekre esetleg még nem is gondoltunk. Örömteli annak felfedezése, hogy hasonló kérdésekre milyen személyes válaszokat adunk és hogyan osztjuk meg ezt egymással. Mindez valóban megmutatta nekünk, hogy egymásnak vagyunk teremtve, és jól döntöttünk. Mindenkinek mindenképpen ajánljuk nektek is ezt a hétvégi élményt !!!

Mikor érdemes jelentkeznetek?

A Jegyes Hétvége elsősorban olyan pároknak szól, akik szeretik egymást és komolyan gondolják kapcsolatukat. Nem firtatjuk, egymás melletti elköteleződésetek milyen szakaszban tart. Ha szeretitek egymást, és hisztek benne, hogy a házasság egy életre szóló szeretet-kötelék, s nem tartjátok kizártnak, hogy együtt éljétek meg, ez már elegendő ok a jelenlétre.

Ha házasodni kívántok, és egyházi esküvőben is gondolkodtok, és ha nincs a plébániátokon /parókiátokon elérhető jegyesoktatás, vagy azt megfejelve még egy intenzív hétvégén is szeretnétek részt venni, itt a helyetek!

Mikor nem érdemes jelentkeznetek?

Jelentkezésnél kérjük tartsátok szem előtt, hogy nem vagyunk szakszolgálat sem párkapcsolati műhely. Nem tudunk nektek kapcsolati krízishelyzetben segíteni.

A Jegyes Hétvége – bizonyos esetekben – magában hordja a szakítás felismerésének veszélyét is.

Következő Hétvégék

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Z

Időpont

2024. április 12-14.

Z

Helyszín

Kismaros

Z

Jelentkezés

A Hétvége MEGTELT, kérjük, jelentkezzetek valamelyik másik alkalomra!

MEGTELT!

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Z

Időpont

2024. május 3-5.

Z

Helyszín

Kaposvár – Szigetvár

Z

Jelentkezés

Ezen a linken tudtok jelentkezni!

Kérdésetek van? Írjatok nekünk!

Kérjük, ne itt jelentkezzetek, a jelentkezés linkjét feljebb találjátok meg! Itt csak kérdéseket, észrevételeket várunk!

8 + 10 =

„Az esküvő csak egy nap, a házasság egy életre szól!”